0y7bfdbctn2fx62jhudtb7gh1jvxa1


Miért fontos a napi mozgás?

Miért fontos a napi mozgás gyermekkorban?

Emlékeim

Imádattal tudok gondolni a mozgásra, a kerti játszótér és a csúszda adta élményeimre, hiszen egy sportos, aktív családban nőttem fel, a napi mozgás számomra alapérték volt. Sosem felejtem el a mászóka és a kezdetleges mászófal által szerzett sebeket a térdemen…

De hogy is kezdődött?

Édesapám gyermekkorában atléta volt, majd a fiúk többségének megfelelően átnyargalt a focira és végül labdarúgóedzőként vett részt a fiatalok készségfejlesztő oktatásában. Édesanyám ugyancsak sportolóként sokat tanult a bordásfalgyakorlatok hatékonyságáról, a futás fontosságáról az izmok fejlődéséről, hogy a gerely minél messzebbre repüljön. És egyszer csak megérkeztem én a szüleim életébe. Az óvodának köszönhetően már korán elkezdtem sportolni, a kora reggeli úszásoktatás mindennapos elfoglaltság volt.  – Itt hangsúlyoznám az óvodai oktatások, programok fontosságát, a megfelelő intézmény kiválasztását gyermekünk első közösségbe menetelekor!

Már kicsi gyerekként megtanultunk korán felkelni, a téli hidegben útra kelni, és fejest ugrani a nem éppen termálvíz hőmérsékletű medencébe. Az úszásoktatás folyamán az edzők nem bántak kesztyűs kézzel velünk és előfordult, hogy a sokadik ismétlést követően az arcunkat nemcsak víz, hanem a könnyek is áztatták. De soha nem felejtem el azt a pillanatot, amikor életemben először felállhattam a dobogóra és boldogan szorítottam magamhoz a plüssmackót, amit nyertem… Ha egy gyereknek megadatik átélni ezt az élményt, egy életre a napi mozgás a barátjává válik és észrevétlenül az egészséges élet kimondatlan nagykövetévé lesz.

Nem mindenkiből válik élsportoló – és ez így van jól. A szülők felelőssége lényegében annyi, hogy megszerettessék gyermekükkel a mozgást, mert az egészségen felül számtalan jótékony hatással bír.

Hogyan szerettessük meg észrevétlenül gyerekünkkel a napi mozgást?

A mai gyerekeket sok esetben nem egyszerű elszakítani a számítógéptől, játékkonzoltól, a kütyüktől. A legegyszerűbb módon csinálhatunk kedvet a kicsiknek a mozgáshoz: ha a mozgás játék lesz egyben. Ez kültéri játszótér kialakításával könnyen elérhető, de ha erre nincs lehetőség, könnyen kombinálható egy bordásfal, mászóka, csúszda, hinta és nem utolsósorban a gyerekágy, emeletes gyerekágy akár egy lakótelepi gyerekszoba sarkában. 

Hogyan hat a napi mozgás gyermekeinkre?

A legfontosabbak közé sorolnám a testi, lelki fejlődésre tett hatását, a növekedésben lévő csontok, az erősödő izmok, ízületek fontosságát, a mászóka használatának testtartásjavító hatását. Elősegíti az idegrendszer egészséges fejlődését, nem utolsósorban lehetőséget adunk gyermekünknek sikeresen szembenézni a kellemes fáradság és a kimerültség érzésével, melynek jellemformáló szerepe van. A rendszeres testmozgás serkenti a kreativitást, növeli a teljesítőképességet, hozzájárul a gyermekek játékigényének kielégítéséhez. 

Sok iskolába induló gyerek számára az iskolatáska hordása komoly kihívást jelent – és erre jövünk mi Szülők mint ”mentő hadsereg” és visszük a gyerek táskáját. De kinek jó ez? Pusztán csak a pillanatnyi helyzetet oldjuk meg a rohanó reggeleken, közben elvesszük gyermekünktől azt a sikerélményt, hogy egyedül boldoguljon.

Mire tanítja gyermekünket a játék?

Gyerekkorban a mozgás mindig a játékossággal, a kalandokkal párosul. Játék közben a kerti játszótér könnyed környezetében tanulja meg gyermekünk a csapatszellemet, a szociális beilleszkedést, a stresszkezelést, az önzetlenséget, kialakul az egészséges önbizalom és fegyelmet is tanul. Ne féljünk hát a bepiszkolódó ruhától, ne féljünk a néha kicsorduló könnyektől, ne féljünk a kis horzsolásoktól!

Hagyjuk gyermekünket önfeledten játszani, kúszni, mászni és megtanulni a bordásfal szeretetét, a csúszda élvezetét. Közben fantáziakalandokat átélni a játszóvár emeletén, hiszen a gyerekkor a játékról, a fejlődésről, az önfeledt kacagásról szól.

Közben az én gyermekem is felnőtté cseperedett. Nem lépett anyukája nyomdokába. Soha nem állt dobogón mint sportoló, de az élete telis tele van kalanddal, mozgással, az arca mindig vidám, a lelke kiegyensúlyozott és még mindig nagyokat esik a gördeszkával …és ez így van jól.

Miért fontos a napi mozgás?

Ha felkeltettük az érdeklődésed és te is szeretnél egy mászóbirodalmat, amivel a gyermeked mozgása fejlődhet kérj ajánlatot tőlünk itt!