Gyermekek mozgása – A gyógytornász válaszol

Antal Ildikó gyógytornász szakvéleménye a gyermekek mozgásáról és a gidaWORLD mászóbirodalmakról.

Mi az összefüggés a rendszeres mozgás és az szellemi fejlődés között?

Az óvodás gyermek, – intenzív idegrendszeri érése következtében, – gyorsan tanul, ám az ismeretek megtartásához sok ismétlésre, gyakorlásra van szüksége.   Az idegrendszeri folyamatok közül eleinte a serkentés van túlsúlyban a gátlással szemben, így magyarázható az ilyen korú gyermekek nagy mozgásigénye. Sokszor olyanok, mint a zsizsikek, állandóan nyüzsögnek, futnak-szaladnak.  Ez nem “rosszaság”, tudnunk kell, hogy a fenti élettani okokból ered.  Óvodáskor derekára aztán, – a folyamatos idegrendszeri éréssel párhuzamosan -, a serkentés és a gátlás kiegyenlítődik, így az ovisok egyre nyugodtabbá, higgadtabbá válnak. 

A gyermek viselkedése e periódusban mélyreható változásokon megy keresztül. A játékos, élénk képzelőerővel rendelkező gyermek ennek a szakasznak a végére iskolaéretté válik. Ezen évek alatt a gyermekek egyensúlyérzéke, teste fölötti önkontrollja magas szintre fejlődik. Mozgásbiztonságának javulása, valamint a világ megismerésében történt előrehaladása következtében önállóságra törekszik.

Egyes kutatások szerint, számos mozgásproblémás gyerek figyelmi, tanulási és szociális téren veszélyeztetett. A mozgás tehát egyaránt hatással van a fizikai és mentális fejlődésre. Éppen ezért biztosítani kell számukra a fejlődésük tekintetében nélkülözhetetlen mozgásformákhoz szükséges mozgásteret és eszközöket, amelyek nem csupán a gyermek koordinációs készségeit fejlesztik, hanem a kognitív és egyéb szellemi képességeit is. A gidaWORLD termékcsalád bármely változata tökéletes lehetőséget nyújt az otthoni fejlődésre, nem utolsó sorban mint gyerekágy is kiválóan funkcionál.

Gidaworld mászóbirodalom

Milyen problémáktól mentesülnek azok a szülők, akiknek rendszeresen mozog a gyermekük a gidaWORLD termékek segítségével?

Nincs is fantasztikusabb dolog a világon, mint gyermekünkkel önfeledten, mezítláb szaladgálni a friss levegőn, bukfencet vetni, fára mászni, minőségi időt eltölteni a családdal együtt.

De…

Van, amikor rossz az idő, temérdek a házimunka, a hétköznapok rohanásába már képtelenség belepréselni mindent, ami fontos lenne. Szülőként mégis bennünk zakatol a gondolat, hogy az egészséges mozgásfejlődéshez szükséges napi aktivitást biztosítani szeretnénk gyermekünk számára.

Otthoni környezetben, önállóan végezhető aktív, többirányú fejlesztés lehetőségét kínálják a gidaWORLD termékek. Már a legegyszerűbb összeállítás is sok lehetőséget rejt magában. Amit a felnőttek megterveznek, legyártanak, azt a gyermeki teremtő fantázia hatványozott tartalommal tölti fel. Persze minél többféle elemmel gazdagodik az összeállítás, annál sokoldalúbb ingerek érik a gyermekek mozgásra szomjazó testét, idegrendszerét. Közben az szülők is nyugodtan tudják végezni feladataikat, én anyukaként biztos meginnék egy csésze kávét vagy teát is ☺

Miért ajánlom, hogy napi rendszerességgel, akár 10 percet is másszon/mozogjon a gyerek a gidaWORLD termékek valamelyikén?

Ösztönösen egy gyermek szívesebben tölti mozgással az idejét, mint az elektronikai eszközök előtt. Ha rendelkezésre áll otthonunkban ilyen termék, tudunk egészséges alternatívát nyújtani. Ez hasonló ahhoz, mint amikor ízlésesen feltálalt gyümölcsökkel teli tálat teszünk az asztalra, édesség helyett. Ugyanúgy elfogy. 

Bármennyire kevés idő, akár csak 10 perc álljon rendelkezésre, a mozgásfejlődéshez szükséges lehetőségeket biztosító gidaWORLD termékek használata a gyermekünk javát szolgálja. Mindennap. A mindennapos gyakoriság pedig alapvető szükséglete a fejlődésben levő szervezetnek.