Emlékeim
Imádattal tudok gondolni a mozgásra, a kerti játszótér és a csúszda adta élményeimre, hiszen egy sportos, aktív családban nőttem fel. Sosem felejtem el a mászóka és a kezdetleges mászófal által szerzett sebeket a térdemen…
De hogy is kezdődött?
Édesapám gyermekkorába atléta volt, majd a fiúk többségének megfelelően átnyargalt a focira és végül labdarúgó edzőként vett részt a fiatalok készségfejlesztő oktatásában. Édesanyám ugyancsak sportolóként sokat tanult a bordásfal gyakorlatok hatékonyságáról, a futás fontosságáról az izmok fejlődéséről, hogy a gerely minél messzebbre repüljön. És egyszer csak megérkeztem én a szüleim életébe. Az óvodának köszönhetően már korán elkezdtem sportolni, a kora reggeli úszásoktatás mindennapos elfoglaltság volt. – itt hangsúlyoznám az óvodai oktatások, programok fontosságát, a megfelelő intézmény kiválasztását gyermekünk első közösségbe menetelekor! – Már kicsi gyerekként megtanultunk korán felkelni, a téli hidegben útra kelni, és fejest ugrani a nem éppen termálvíz hőmérsékletű medencébe. Az úszásoktatás folyamán az edzők nem bántak kesztyűs kézzel velünk és előfordult, hogy a sokadik ismétlést követően az arcunkat nem csak víz, hanem a könnyek is áztatták. De soha nem felejtem el azt a pillanatot, amikor életemben először felállhattam a dobogóra és boldogan szorítottam magamhoz a plüss mackót, amit nyertem… Ha egy gyereknek megadatik átélni ezt az élményt, egy életre a mozgás a barátjává válik és észrevétlenül az egészséges élet kimondatlan nagykövetévé lesz.
Nem mindenkiből válik élsportoló – és ez így van jól. A szülők felelőssége lényegében annyi, hogy megszerettessék gyermekükkel a mozgást, mert az egészségen felül számtalan jótékony hatással bír.
Hogyan szerettessük meg észrevétlenül gyerekünkkel a mozgást?
A mai gyerekeket sok esetben nem egyszerű elszakítani a számítógéptől, játékkonzoltól, a kütyüktől. A legegyszerűbb módon csinálhatunk kedvet a kicsiknek a mozgáshoz: ha a mozgás játék lesz egyben. Ez kültéri játszótér kialakításával könnyen elérhető, de ha erre nincs lehetőség, könnyen kombinálható egy bordásfal, mászóka, csúszda, hinta és nem utolsó sorban a gyerekágy/emeletes gyerekágy akár egy lakótelepi gyerekszoba sarkában.
Hogyan hat a mozgás gyermekeinkre?
A legfontosabbak közé sorolnám, a testi-, lelki fejlődésre tett hatását, a növekedésben lévő csontok, az erősödő izmok, ízületek fontosságát, a mászóka használatának testtartás javító hatását. Elősegíti az idegrendszer egészséges fejlődését, nem utolsó sorban lehetőséget adunk gyermekünknek sikeresen szembenézni a kellemes fáradság és a kimerültség érzésével, melynek jellemformáló szerepe van. A rendszeres testmozgás serkenti a kreativitást, növeli a teljesítőképességet, hozzájárul a gyermekek játékigényének kielégítéséhez .
Sok iskolába induló gyerek számára, az iskolatáska hordása komoly kihívást jelent – és erre jövünk mi Szülők, mint ”mentő hadsereg” és visszük a gyerek táskáját. De kinek jó ez? Pusztán csak a pillanatnyi helyzetet oldjuk meg a rohanó reggeleken, közben elvesszük gyermekünktől azt a sikerélményt, hogy egyedül boldoguljon.
Mire tanítja gyermekünket a játék?
Gyerekkorban a mozgás mindig a játékossággal, a kalandokkal párosul. Játék közben a kerti játszótér könnyed környezetében tanulja meg gyermekünk a csapatszellemet, a szociális beilleszkedést, a stressz kezelést, az önzetlenséget, kialakul az egészséges önbizalom és fegyelmet is tanul. Ne féljünk hát a bepiszkolódó ruhától, ne féljünk a néha kicsorduló könnyektől, ne féljünk a kis horzsolásoktól! Hagyjuk gyermekünket önfeledten játszani, kúszni, mászni és megtanulni a bordásfal szeretetét, a csúszda élvezetét. Közben fantázia kalandokat átélni a játszóvár emeletén, hiszen a gyerekkor a játékról, a fejlődésről az önfeledt kacagásról szól.
… Közben az én gyermekem is felnőtté cseperedett. Nem lépett anyukája nyomdokába. Soha nem állt dobogón mint sportoló, de az élete telis tele van kalanddal, mozgással, az arca mindig vidám, a lelke kiegyensúlyozott és még mindig nagyokat esik a gördeszkával …és ez így van jól.